Csatlakozz hozzánk facebookon

Kitört az EU-s lista botrány: Uniós támogatást vettek fel a fideszes fejesek vendégházépítésre, majd beköltöztek

Jól jártak a biznisszel.

Az Átlátszó nevű oknyomozó portál teljes körű összeállítást készített azon vendégházakról, amelyeknek a megépítéséhez vagy a felújításához a pénzt fideszes politikusok nyerték az Európai Uniótól.

Több olyan “szálláshely” is van, amelyeknek az elérhetőségét csak azután közölték a szállásadók, miután botrány robbant ki,

hogy nem rendeltetésszerűen — tehát saját célra — használják azokat tulajdonosaik.

A cikkben kiemelték, hogy jól megtérülő üzlet a vendégházépítés, ugyanis csupán 5 évig kell szálláshelyként üzemeltetni azokat, utána arra használhatják tulajdonosaik az épületeket, amire szeretnék, tehát eladhatják, de akár be is költözhetnek. A szállásadók rafinált módszereket találtak ki annak érdekében, hogy távol tartsák a potenciális vendégeket.

Az egyik ilyen módszer, hogy irreálisan magas áron hirdetik meg a szálláshelyeket, és csak ismerősöket hívnak meg a vendégházakba. A szálláshelyek elérhetőségének közlését is több esetben halogatják, ezzel értékes idő nyerhető, ameddig nem kell kiadni senkinek az épületeket.

Vadászházból járt a hivatalba

2017-ben Izsák akkori kormánypárti polgármesteréről derült ki, hogy európai uniós pénzen felhúzott vadászházban lakik. Mondok József cégével 2014-ben pályázott a Darányi Ignác-terv során elnyerhető EU-s forrásra, amelynek során 35 millió forintot nyert el. A dolog pikantériája, hogy a pénz odaítéléséről döntő bizottságnak is a tagja volt.

Fotók bizonyítják, hogy

2017-ben a polgármester a vadászházból ment munkahelyére, az izsáki községházára dolgozni.

A nagyméretű, modern stílusban megépült vadászházról Mondok később elismerte, hogy ő használja, de azt néha a barátaival is megosztja.

A nagy hírverést követően a Magyar Államkincstár 2017 januárjában megállapította, hogy jogtalanul használja fel saját célra a polgármester a szálláshelyet. Mondokot ugyanezen év júniusában a Miniszterelnökség a 35 millió forintos támogatás visszafizetésére kötelezte.

A település vezetőjét a 2019-es önkormányzati választáson szoros versenyben leváltották a település lakói, a következő évben pedig elhunyt. Mondokot éveken keresztül költségvetési csalással is vádolták, azonban a halála miatt a hatóság az eljárást 2021-ben megszüntette.

Nem szégyellték igénybe venni az uniós támogatást

Más megyében sem voltak restek a politikusok a Darányi Ignác-terv keretében nyújtott pályázati pénzeket igénybe venni. A Nógrád megyei Szuhán 2014-ben épült 32 milliós támogatásból vendégház, amelyet a Szabó Zsolt országgyűlési képviselő rokonságának tulajdonában lévő Tasty Trade Kft. építtetett meg. Szabó Zsoltnak offsore-gyanús ügyei vannak, amelyek miatt évek óta nyomoznak a hatóságok.

Somogyban a megyei főjegyző, dr. Sárhegyi Judit fogott bele vendégházépítésbe 2015-ben. Ő a LEADER-program keretében nyert el pénzt, amelynek keretében 20 millió forintot ítéltek meg neki. A Zselici Hajlék elnevezésű fogadóban

a helyiek tapasztalatai szerint havonta egy-két alkalommal tart házibulit a tulajdonos, egyébként pedig üresen áll.

A vendégfogadással kapcsolatos adatok nem elérhetők.

A Pest megyei Mendén Kaszanyi Vivien, a polgármester lánya nyert el 2018-ban 50 millió forintot “a falusi turizmus fejlesztésére“. Kaszanyi éjszakánként 80 ezer forintért kínálja fel személyenként a vendégházat egy éjszakára —

ebből az összegből már egy luxushotelben meg lehet szállni.

Hadházy Ákos országgyűlési képviselő szerint ez szándékos lehet, hogy elriassza a potenciális vendégkört.

Becsó Zsolt Nógrád megyei országgyűlési képviselő Hollókőn, az UNESCO listáján található világörökségi településen építkezett 2016-ban a Darányi Ignác-tervből elnyert 34,4 milliós támogatásból. Két évvel később a HVG újságírói megpróbáltak szállást foglalni a Görbeország fantázianevű panzióban, de nem volt rá lehetőségük.

A Hörcsik Richárd fideszes országgyűlési képviselő csalástagjaihoz köthető Nitor Abaúj Szociális Szövetkezet 2015-ben kapott 18 millió forintot, amelyből a Borsod megyei Göncruszkán építkeztek. A képviselővel kapcsolatban 2018-ban merült fel a gyanú, hogy családjával közösen használja a vendégházat. Azóta azonban elérhetőségek, valamint projekttábla is kikerült az épületre. Ennek ellenére egy HírTV-s riportban a helyiek azt mondták, az épületet leginkább a Hörcsik család használja.

Garainé Bajnok Ildikó, az edelényi Fidesz-szervezet alelnökének felesége — akinek férje a településsel szomszédos Lak nevű község fideszes polgármestere — 34,7 millió forintot nyert el, amelyet szintén vendégház építésére használhatott fel. A szomszédos ház az edelényi polgármester feleségének “szörpháza” mellett áll, amelyet szintén uniós pénzből építettek. Az épületet valószínűleg szintén saját célra használják.

Kovács Sándor szabolcsi fideszes országgyűlési képviselő 60 millió forintos európai uniós támogatásból építtetett vendégházat Géberjén. Az épület azon üdítő kivételek közé tartozik, ahová jelenleg is lehet foglalni, és számos értékelés olvasható a Tündérmező Vendégházról.

Ezen eset érdekessége, hogy az épület a képviselő telkén épült fel. Ezzel kapcsolatosan felmerül a kérdés, hogy a támogatási ciklus leteltét követően milyen célokra fogja felhasználni a politikus az épületet. A NAV az építkezéssel kapcsolatban nyomozást indított, azonban idén nyáron jogi következmények nélkül megszüntették azt.

A vendégházak építésére nyújtott uniós támogatások összege. Ábra: Átlátszó

Jól látható tehát, hogy egy igazi biznisz épült a vendégházépítésre, amelyet a kormánypárti politikusok előszeretettel használtak fel. Nagy eséllyel saját célra.

(Átlátszó nyomán)

Nem akárkikre csapott le a rendőrség Berki Krisztián halálával kapcsolatban
Jobb későn, mint soha. Elfogta a rendőrség azt a dílert, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő adhatta a drogot a pénteken elhunyt Berki Krisztiánnak. Mivel korábban kábítószergyanús anyagok...
  
Botrány: Nyomozást rendeltek el M. Richárd börtönkórházi kezelése miatt
Ügyvédje szerint is a sorozatos orvosi mulasztások miatt halt meg a férfi. Büntetőeljárást indított az ügyészség annak kiderítése érdekében, hogy a Dózsa György úti, halálos kimen...
  
Megtörtént: 60 évvel fiatalabb leányanyát vett feleségül a fideszes polgármester -de aztán...
Dúl a lamúr. 18 éves lányt vett feleségül múlt szombaton Szabó András, Kunhegyes 78 éves fideszes polgármestere — tudta meg a Blikk. A lap azt írja, a fiatal lány éppen csak betölt...
  
Szijjártó Péter ledbta a zakóját, és bulizni indult éjjel - így mulat a felső osztály
Lazára vették a figurát. “Az éjjel soha nem ér véget?” — írta nemes egyszerűséggel Szijjártó Péter szombatról vasárnapra virradó éjjel a Facebook-oldalán. A külügyminiszter b...
  
Németh Szilárd megmagyarázta a brutális inflációt - ülj le és nézd meg...... érdemes
Szerinte ezért sokkal durvább nálunk az infláció, mint máshol. Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos a Hír Tv Politikai hobbista című műsorának ve...
  
Most érkezett: Megbüntette a propagandalapot a Médiatanács az ocsmány, uszító cikke miatt
Kirekesztésre alkalmas tartalom. Kirekesztésre alkalmas tartalomnak minősítette a Metropol hajléktalanokról szóló cikkét, és negyedmillió forintos bírságot szabott ki a lap kiadójára a...
  
Megindulnak a nyugdíjasok: Követelik a kormánytól, hogy halasszák el a rezsiemelést
Nehéz ősz lesz. Sok százezer kisnyugdíjas érdekében a rezsiemelés október elsejére történő halasztását követeli a kormánytól a több nyugdíjas szervezetet tömörítő Nyugdíjas Sz...
  
Orbán Magyarországa: Gyűlöletkeltő jelképeket festettek fel egy budapesti zsinagóga falára
A polgármester azonnal intézkedett. “Augusztus 12-én, pénteken este a Frankel Leó úti zsinagóga falára valaki(k) horogkeresztet festettek, valamint korábban az épület liftjében SS embl...
  
Elegük van a független benzinkutaknak: Itt vannak az augusztus 19-i és 20-i tiltakozás részletei
Ez a nagy kutaknak is fájni fog. A Független Benzinkutak Szövetsége tiltakozásul üzemszünetet tart augusztus 19-én és 20-án, mivel még mindig nem kapták meg a július hónapra szóló, jo...
  
Nem számít a tiltakozás: Az államtitkár megmagyarázta, miért kell most rengeteg fát kivágni
Nem lát problémát. “Az erdészeti, a természetvédelmi hatóság és a nemzeti parkok szakemberei a fakitermelés szabályozására vonatkozó rendelet módosítása után is ugyanúgy ellenőr...
  
Sokkoló adatok: Évtizedek óta nem égett le Magyarországon annyi erdő, mint idén
És a kormány rendeletének köszönhetően most még több fát kiírthatnak. 660 ezer hektárnyi erdő égett le az Európai Unióban januártól augusztus közepéig. Ez jóval magasabb az elmúl...
  
A rezsinövelés újabb áldozata: Nem bírja fizetni az új árakat egy fürdő, korlátozni kell a működését
A belépő ára is nőhet. Az energiaköltségek emelkedése jelentős terhet ró a fürdőkre is, ennek a mértéke úgy tűnik mostanra elért egy olyan szintet, ami már a létesítmények napi ü...
  
FRISS: Lezárta a rendőrség a határátkelőt, csak befelé lehet utazni
Visszafordítják az átlépni készülőket. A rendőrség weboldalán azt közölte, hogy a Csongrád-Csanád megyei Kübekháza határátkelőjét csak Magyarország felé lehet használni, k...
  
Hatvanöt éves vagyok, de ilyet még nem tapasztaltam!” — kiszáradt egy magyar folyó, eltűnt az állatvilág a környékről
Baj van. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei hírportál, a Szoljon beszámolója szerint az utolsó csepp víz is eltűnt a Jászboldogháza déli részén átfolyó Tápió folyóból. A helyiek arról ...
  
Nem akármi történik - Katonai repülőgépeket küld a Magyar Honvédség a Parlamenthez
Nagy zajhatásra figyelmeztetnek. Augusztus 15-én hétfőn 13 óra 30 perctől 15 óráig katonai repülőgépekkel és helikopterekkel tartanak légtérberepülést az augusztus 20-ai rendezvények...
  
Úgy tűnik, Varga Juditék rettegnek attól, ami ősszel jön - nem akármit posztolt
Minden jel erre utal. Legfrissebb Facebook-posztjában arról magyaráz Varga Judit, hogy szerinte a különböző válságok idején is jól helyt állt az Orbán-kormány, míg a “baloldal” (é...
  
Jakab Pétert ütik a megmaradt Jobbik politikusai, miután kiszorították őt a pártból - durva ami történik
Az elüldözése után sem szállnak le a korábbi vezetőjükről. Beszámoltunk róla, hogy a héten a végéhez ért Jakab Péter kiszorítása a Jobbikból. A párt a legnépszerűbb politikusát...
  
Ebbe belebukhat Orbán? - kiszivárgott, hogy a kormány nyomására nevezték ki az orbánista Kúria-elnök feleségét
Így megy ez Orbániában. Kiszivárogott bírósági dokumentumok bizonyítják, hogy annak ellenére nevezték ki Varga Zs. András Kúria-elnök feleségét a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Ko...
  
200 ezren tiltakoznak Orbán megalomániája ellen - nem mehet ez így tovább
Komoly ellenállás jött össze. Korábban hírt adtunk róla, hogy petíciót hirdettek az augusztus 20-ai állami tűzijáték ellen, amely a gigantikus megélhetési válság közepén Európa le...
  
Szakad az ellenzék? Országszerte újabb Jobbik-alapszervezetek oszlatták fel magukat Jakab Péter kiszorítása miatt
Folytatódik a kilépési hullám. Beszámoltunk róla, hogy a héten a végéhez ért Jakab Péter kiszorítása a Jobbikból. A párt a legnépszerűbb politikusát először a pártelnöki, majd a...
  
Megdöbbentő írás: Az ország egésze süllyed, mégis csendben tűri a megalázást
Hátra megyünk, nem előre. A Népszavával beszélgetett Ferge Zsuzsa, aki elmondta, a Fidesz a végletekig fokozhatja a szegénységet, és ezt segíti a magyar társadalom apátiája. A közismer...
  
Kigyulladtak a napelemek, porrá égett egy családi ház Gyálon - Egyszerűen nem tudtunk mit csinálni - Videó az oltásról
Kigyulladt, majd teljes terjedelmében égett egy családi ház Gyálon, a Dózsa György utcában, miután lángra kaptak a tetőn lévő napelemek. Átterjedt a tűz A tűz a mintegy száznegyven ...
  
Kiderült miért lepik el katonai járművek lepik el a hazai utakat több éjszakán keresztül
Katonai menetoszlopokra kell számítani augusztus 1. és 3. között az esti és éjszakai órákban Magyarország útjain. A Honvédelmi Minisztérium információi szerint a következő menetvonal...
  
Orbán megkapta Biden ajándékát: ennek nem fog örülni
Az amerikai szenátus megszavazta David Pressman, új budapesti amerikai nagykövet kinevezését, ami az elképzelhető legnagyobb csapás Orbánnak, aki az elmúlt tizenkét évben dúskálhatott a ...
  
Közel 1 milliárdért vesz a honvédség ejtőernyőket - nem is akárkitől
A Magyar Honvédség ejtőernyőket szerez be egy cseh cégtől, mégpedig nem is keveset és nem is kevésért. A cég az orosz-ukrán háború kitörése miatt leállította az oroszországi száll...
  
Botrány: Eladósodott a sztárok egykori ügyvédje, tízmilliós meg nem fizetett adót követel tőle a NAV
„Siker, pénz csillogás, ez az álmom” - szól a népszerű, mindenki által ismert sláger. Ha valakire igaz volt a KFT zenekar örökbecsű szerzeménye, az Dr. Ruttner György. Az egykori szt...
  
Döbbenet: Robbanásszerű fényjelenség rázta meg Győrt éjszaka - megoldódott a rejtély
"Hajnalban, 0.40-kor a fiam látott, mert épp vezetett, robbanásszerű fényjelenséget Győrben az Ipari Park felől" - kezdte Olvasónk. Másik Tudósítónk szerint kicsit nagyobb meteor léphete...
  
Biztonsági ember pofozott meg egy fotóst a Hungaroringen - a videó mindent rögzített
A fotós szája felett felszakadt a bőr. Úgy tudni, a biztonsági emberrel már korábban is több probléma volt. A Twitterre felkerült képek szerint a Hungaroringet biztosító cég egyik alka...
  
Az ész megáll: Magyarországra költözésre buzdít egy orosz hirdetés
Az orosz állami média hirdetésben bíztatja arra az olvasóit, hogy költözzenek Magyarországra. A TASZSZ, orosz állami hírügynökség oldalán jelent meg az a hirdetés, amely arra biztatja ...
  
Szijjártó: Senkise játsszon velünk, mert baj lesz!
Beszédet mondott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a CPAC hétfői megnyitóján. A politikus azt hangsúlyozta, senki se játsszon geopolitikai játszmát Magyarország kárár...
  
Érdemes felkészülni! Egyes élelmiszerek eltűnhetnek a boltok polcairól
Várhatóan bizonyos élelmiszerek már nem lesznek elérhetők a boltokban. A Portfolio készített terjedelmes interjút az OTP Agrár főosztályvezetőjével, a szakértő pedig figyelmeztetett, ...
  
Megduplázza Orbán Viktor a hit- és erkölcstanoktatásra költhető pénzt
A legfrissebb Magyar Közlönyben jelent meg a kormány határozata a döntéstől. A hétfő esti Magyar Közlönyben kiadott kormányhatározat - melyet Orbán Viktor jegyez - ismét az idei évi...
  
Nemzetközi botrány: Nem kapott frekvenciát Szerbiában a TV2
Június végén derült ki, hogy a Mészáros Lőrinchez köthető TV2 Szerbiában terjeszkedne, és el kíván indulni az országos tévécsatornára kiírt frekvenciapályázaton. Ehhez egy helyi le...
  
De sokan beugrottak: 25 millió forintot kell visszafizetnie annak, aki nem teljesíti a babaváró hitel feltételeit
Brutális büntetésekre számíthat, aki nem tesz eleget a feltételeknek. A kormány szombaton jelentette be, hogy jövőre is lehet babaváró hitelt igényelni. Hogy változatlan feltételekkel-e...
  
Kezdhetnek aggódni a magyarok a rezsinövelés miatt: Közeleg az ezerforintos gázár
Komolyan fennáll a gázszállítás teljes leállításának veszélye is. Holoda Attila energetikai szakértőt kérdezte a 24.hu, hogy lesz-e gáz télen, illetve, indokolt-e a pánik Magyarorszá...
  
Na neee - Pofátlan magyarázattal állt elő Orbán embere, miért nem fújják le a méregdrága állami tűzijátékot
Az államtitkár úgy véli, a nemzeti összetartozás tudata is tükröződni fog a programokban. Kovács Zoltán szerint politikai hangulatkeltés történik és “megint kipécézték a tűziját...
  
Szociális válsághelyzet Magyarországon - eljött amitől féltünk
Katasztrófára figyelmeztetik a kormányt. Hétfőn közös sajtótájékoztatón jelentette be a hatpárti ellenzék, hogy rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezik a szociáli...
  
Állítólag meghamisította Gyurcsány Ferenc mondandóját egy ellenzéki lap, Vágó István kiakadt az etikátlanságon
Pont az ellenkezőjét hozták ki belőle. Mi is beszámoltunk róla, hogy a Demokratikus Koalíció elnöke hétfői Facebook-posztjában azt írta: “Rendszerrel szembe rendszert kell építeni. ...
  
Keményen nekiment Orbánnak a világ egyik legelismertebb embere
Hírünk a világban. Orbán Viktort bírálta több Twitter-bejegyzésben Cas Mudde, a világ egyik legbefolyásosabb politológusa, a Georgia-i Egyetem kutatója. Mudde reagált Szalay-Bobrovniczk...
  
Itt a vége: nem akárkik akarják Orbán lemondását - több mint százan...
Hatalmas a tiltakozás. Semmiképpen nem tudom bocsánatkérésnek tekinteni Orbán Viktor bécsi szavait, én azt gondolom, ez további kavarás és félrevezetés — mondta Kertész János fizikus...
  
Mégis megindulnak a zsaruk? - Több mint 13 ezer rendvédelmi dolgozó kimaradt a fizetésemelésből
A teljes állomány negyede érintett. Bérfeszültséget okoz, hogy több mint 13 ezer rendvédelmi dolgozó – a teljes létszám nagyjából negyede – kimaradt a július közepén bejelentett f...
  
Orbán meghátrál: Akkora volt a tiltakozás, hogy mégsem emelik a politikusok fizetését
Lengyelországban. Leállította a lengyel politikusoknak ígért fizetésemeléseket Jarosław Kaczyński, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) elnöke. A pénzügyminisztérium eredetileg An...
  
Ez még hiányzott: Pont akkor piszkálták meg a hatósági árat, amikor durván drágul a benzin
És hol van még a vége? A múlt heti olajár-csökkenés nem tartott ki sokáig, ismét 110 dollárba kerül egy hordónyi Brent olaj, ez 11 százalákos emelkedést jelent. A hazai árakra b...
  
Újabb ellenségek jelentek meg: Három emberi jogi szerződést is megsértett Orbán a náci beszéddel az EB-elnök szerint
A jogállamiságról is ejtett pár szót. A faji alapon történő megkülönböztetés lábbal tiprása azoknak az értékeknek, amelyeket nemzetközi szerződések is rögzítenek, beleértve az E...
  
Kiderítették: Alaposan kimaxolta a luxus-életérzést Bécsben Orbán Viktor - ezt látnod kell
Lehet, hogy kifütyülték, de legalább adott a luxusnak. Bécs egyik legdrágább luxusszállodájában, a Hotel Bristolban szállt meg Orbán Viktor és küldöttsége múlt heti látogatásán ...
  
Nagy a baj: Be kell zárni az összes szociális intézményt, ha Orbánék nem tesznek sürgősen valamit
Nem tudják kifizetni a megemelkedett rezsit. Már ősszel bezárhatnak szociális intézmények, mert nem tudják kifizetni a megemelt közületi rezsidíjakat, és munkatársaik nem jutnak el a seg...
  
Összeomlik a NER? - Leszerepeltek: Pofára estek Mészáros Lőrincék Szerbiában
Nem jöttek be a tervek. A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó TV2 Média Csoportról még júniusban derült ki, hogy pályázatot nyújtott be Szerbiában országos frekvenciára, de hiá...
  
Óriási a sugdolózás: Valami történt Orbánnal a szociológus szerint, nem véletlenül most ment szabadságra?
Eddig pontosan tudta, mit beszél, de most megszűnt a kontroll. Orbán Viktor náci beszédével kapcsolatban osztotta meg gondolatait a Facebookon Vásárhelyi Mária szociológus. A bejegyzést, ...
  
Nagyon ciki: Hirtelen eltűnt Orbán neve a szuperkonferencia programjából
Még az amerikai konzervatívoknak is sok volt a náci beszéd. Már nem szerepel Orbán Viktor a CACP plakátján, és a programban sem található, mint a megnyitót tartó szónok — szúrta ki a...
  
Név szerint említik a magyarokat - Négy magyar neve is előkerült az offshore vagyona miatt
Óriási, minden eddiginél nagyobb mennyiségű információ szivárgott ki a titkos offshore-világból! A politikai és pénzügyi elit vagyoneltitkolását és adóelkerülését szolgáló offs...
  
8 milliárd forint pihen a cég bankszámláján - Teljesen felszívódik a cég, amely közvetlenül részt vett a kínai vakci*nabizniszben
Holott már 8 milliárd forint pihen a cég bankszámláján. Az állammal közvetlenül szerződő cég beolvad a tulajdonosába, ezzel önálló entitásként örökre felszívódik a Danubia Pharm...
  
Olyan videó került elő ami eddig sehol nem volt látható .... Fidesz rajongók még mindig...
Ez a kemény, nem a kád széle. A Magyar Cirkusz nevű Youtube-csatorna egyetlen videóban szedte csokorba a Fidesz szavazók legelborultabb megszólalásait. A különböző portálok helyszínen ...
  
Ú de kínos: Szijjártó Péternek mindössze egy napra elég gázt sikerült kialkudnia Moszkvában
Nagyon kínos. Szombaton délben Menczer Tamás, külügyi államtitár elégedetten tájékoztatta a lakosságot, hogy Oroszország péntek óta több gázt ad el Magyarországnak, mint addig. Beje...
  
Nagy a baj: Be kell zárni az összes szociális intézményt, ha Orbánék nem tesznek sürgősen valamit
Nem tudják kifizetni a megemelkedett rezsit. Már ősszel bezárhatnak szociális intézmények, mert nem tudják kifizetni a megemelt közületi rezsidíjakat, és munkatársaik nem jutnak el a seg...
  
Összeomlik a NER? - Leszerepeltek: Pofára estek Mészáros Lőrincék Szerbiában
Nem jöttek be a tervek. A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó TV2 Média Csoportról még júniusban derült ki, hogy pályázatot nyújtott be Szerbiában országos frekvenciára, de hiá...
  
Óriási a sugdolózás: Valami történt Orbánnal a szociológus szerint, nem véletlenül most ment szabadságra?
Eddig pontosan tudta, mit beszél, de most megszűnt a kontroll. Orbán Viktor náci beszédével kapcsolatban osztotta meg gondolatait a Facebookon Vásárhelyi Mária szociológus. A bejegyzést, ...
  
Nagyon ciki: Hirtelen eltűnt Orbán neve a szuperkonferencia programjából
Még az amerikai konzervatívoknak is sok volt a náci beszéd. Már nem szerepel Orbán Viktor a CACP plakátján, és a programban sem található, mint a megnyitót tartó szónok — szúrta ki a...
  
Your Like
COPYRIGHT © 2021. minden jog fenntartva - Impresszum
YOURLIKE
Kitört az EU-s lista botrány: Uniós támogatást vettek fel a fideszes fejesek vendégházépítésre, majd beköltöztek

Jól jártak a biznisszel.

Az Átlátszó nevű oknyomozó portál teljes körű összeállítást készített azon vendégházakról, amelyeknek a megépítéséhez vagy a felújításához a pénzt fideszes politikusok nyerték az Európai Uniótól.

Több olyan “szálláshely” is van, amelyeknek az elérhetőségét csak azután közölték a szállásadók, miután botrány robbant ki,

hogy nem rendeltetésszerűen — tehát saját célra — használják azokat tulajdonosaik.

A cikkben kiemelték, hogy jól megtérülő üzlet a vendégházépítés, ugyanis csupán 5 évig kell szálláshelyként üzemeltetni azokat, utána arra használhatják tulajdonosaik az épületeket, amire szeretnék, tehát eladhatják, de akár be is költözhetnek. A szállásadók rafinált módszereket találtak ki annak érdekében, hogy távol tartsák a potenciális vendégeket.

Az egyik ilyen módszer, hogy irreálisan magas áron hirdetik meg a szálláshelyeket, és csak ismerősöket hívnak meg a vendégházakba. A szálláshelyek elérhetőségének közlését is több esetben halogatják, ezzel értékes idő nyerhető, ameddig nem kell kiadni senkinek az épületeket.

Vadászházból járt a hivatalba

2017-ben Izsák akkori kormánypárti polgármesteréről derült ki, hogy európai uniós pénzen felhúzott vadászházban lakik. Mondok József cégével 2014-ben pályázott a Darányi Ignác-terv során elnyerhető EU-s forrásra, amelynek során 35 millió forintot nyert el. A dolog pikantériája, hogy a pénz odaítéléséről döntő bizottságnak is a tagja volt.

Fotók bizonyítják, hogy

2017-ben a polgármester a vadászházból ment munkahelyére, az izsáki községházára dolgozni.

A nagyméretű, modern stílusban megépült vadászházról Mondok később elismerte, hogy ő használja, de azt néha a barátaival is megosztja.

A nagy hírverést követően a Magyar Államkincstár 2017 januárjában megállapította, hogy jogtalanul használja fel saját célra a polgármester a szálláshelyet. Mondokot ugyanezen év júniusában a Miniszterelnökség a 35 millió forintos támogatás visszafizetésére kötelezte.

A település vezetőjét a 2019-es önkormányzati választáson szoros versenyben leváltották a település lakói, a következő évben pedig elhunyt. Mondokot éveken keresztül költségvetési csalással is vádolták, azonban a halála miatt a hatóság az eljárást 2021-ben megszüntette.

Nem szégyellték igénybe venni az uniós támogatást

Más megyében sem voltak restek a politikusok a Darányi Ignác-terv keretében nyújtott pályázati pénzeket igénybe venni. A Nógrád megyei Szuhán 2014-ben épült 32 milliós támogatásból vendégház, amelyet a Szabó Zsolt országgyűlési képviselő rokonságának tulajdonában lévő Tasty Trade Kft. építtetett meg. Szabó Zsoltnak offsore-gyanús ügyei vannak, amelyek miatt évek óta nyomoznak a hatóságok.

Somogyban a megyei főjegyző, dr. Sárhegyi Judit fogott bele vendégházépítésbe 2015-ben. Ő a LEADER-program keretében nyert el pénzt, amelynek keretében 20 millió forintot ítéltek meg neki. A Zselici Hajlék elnevezésű fogadóban

a helyiek tapasztalatai szerint havonta egy-két alkalommal tart házibulit a tulajdonos, egyébként pedig üresen áll.

A vendégfogadással kapcsolatos adatok nem elérhetők.

A Pest megyei Mendén Kaszanyi Vivien, a polgármester lánya nyert el 2018-ban 50 millió forintot “a falusi turizmus fejlesztésére“. Kaszanyi éjszakánként 80 ezer forintért kínálja fel személyenként a vendégházat egy éjszakára —

ebből az összegből már egy luxushotelben meg lehet szállni.

Hadházy Ákos országgyűlési képviselő szerint ez szándékos lehet, hogy elriassza a potenciális vendégkört.

Becsó Zsolt Nógrád megyei országgyűlési képviselő Hollókőn, az UNESCO listáján található világörökségi településen építkezett 2016-ban a Darányi Ignác-tervből elnyert 34,4 milliós támogatásból. Két évvel később a HVG újságírói megpróbáltak szállást foglalni a Görbeország fantázianevű panzióban, de nem volt rá lehetőségük.

A Hörcsik Richárd fideszes országgyűlési képviselő csalástagjaihoz köthető Nitor Abaúj Szociális Szövetkezet 2015-ben kapott 18 millió forintot, amelyből a Borsod megyei Göncruszkán építkeztek. A képviselővel kapcsolatban 2018-ban merült fel a gyanú, hogy családjával közösen használja a vendégházat. Azóta azonban elérhetőségek, valamint projekttábla is kikerült az épületre. Ennek ellenére egy HírTV-s riportban a helyiek azt mondták, az épületet leginkább a Hörcsik család használja.

Garainé Bajnok Ildikó, az edelényi Fidesz-szervezet alelnökének felesége — akinek férje a településsel szomszédos Lak nevű község fideszes polgármestere — 34,7 millió forintot nyert el, amelyet szintén vendégház építésére használhatott fel. A szomszédos ház az edelényi polgármester feleségének “szörpháza” mellett áll, amelyet szintén uniós pénzből építettek. Az épületet valószínűleg szintén saját célra használják.

Kovács Sándor szabolcsi fideszes országgyűlési képviselő 60 millió forintos európai uniós támogatásból építtetett vendégházat Géberjén. Az épület azon üdítő kivételek közé tartozik, ahová jelenleg is lehet foglalni, és számos értékelés olvasható a Tündérmező Vendégházról.

Ezen eset érdekessége, hogy az épület a képviselő telkén épült fel. Ezzel kapcsolatosan felmerül a kérdés, hogy a támogatási ciklus leteltét követően milyen célokra fogja felhasználni a politikus az épületet. A NAV az építkezéssel kapcsolatban nyomozást indított, azonban idén nyáron jogi következmények nélkül megszüntették azt.

A vendégházak építésére nyújtott uniós támogatások összege. Ábra: Átlátszó

Jól látható tehát, hogy egy igazi biznisz épült a vendégházépítésre, amelyet a kormánypárti politikusok előszeretettel használtak fel. Nagy eséllyel saját célra.

(Átlátszó nyomán)
 Forrás:

Nem akárkikre csapott le a rendőrség Berki Krisztián halálával kapcsolatban
Botrány: Nyomozást rendeltek el M. Richárd börtönkórházi kezelése miatt
Megtörtént: 60 évvel fiatalabb leányanyát vett feleségül a fideszes polgármester -de aztán...

Szijjártó Péter ledbta a zakóját, és bulizni indult éjjel - így mulat a felső osztály
Németh Szilárd megmagyarázta a brutális inflációt - ülj le és nézd meg...... érdemes
Most érkezett: Megbüntette a propagandalapot a Médiatanács az ocsmány, uszító cikke miatt

Megindulnak a nyugdíjasok: Követelik a kormánytól, hogy halasszák el a rezsiemelést
Orbán Magyarországa: Gyűlöletkeltő jelképeket festettek fel egy budapesti zsinagóga falára
Elegük van a független benzinkutaknak: Itt vannak az augusztus 19-i és 20-i tiltakozás részletei

Nem számít a tiltakozás: Az államtitkár megmagyarázta, miért kell most rengeteg fát kivágni
Sokkoló adatok: Évtizedek óta nem égett le Magyarországon annyi erdő, mint idén
A rezsinövelés újabb áldozata: Nem bírja fizetni az új árakat egy fürdő, korlátozni kell a működését

FRISS: Lezárta a rendőrség a határátkelőt, csak befelé lehet utazni
Hatvanöt éves vagyok, de ilyet még nem tapasztaltam!” — kiszáradt egy magyar folyó, eltűnt az állatvilág a környékről
Nem akármi történik - Katonai repülőgépeket küld a Magyar Honvédség a Parlamenthez

Úgy tűnik, Varga Juditék rettegnek attól, ami ősszel jön - nem akármit posztolt
Jakab Pétert ütik a megmaradt Jobbik politikusai, miután kiszorították őt a pártból - durva ami történik
Ebbe belebukhat Orbán? - kiszivárgott, hogy a kormány nyomására nevezték ki az orbánista Kúria-elnök feleségét

200 ezren tiltakoznak Orbán megalomániája ellen - nem mehet ez így tovább
Szakad az ellenzék? Országszerte újabb Jobbik-alapszervezetek oszlatták fel magukat Jakab Péter kiszorítása miatt
Megdöbbentő írás: Az ország egésze süllyed, mégis csendben tűri a megalázást

Kigyulladtak a napelemek, porrá égett egy családi ház Gyálon - Egyszerűen nem tudtunk mit csinálni - Videó az oltásról
Kiderült miért lepik el katonai járművek lepik el a hazai utakat több éjszakán keresztül
Orbán megkapta Biden ajándékát: ennek nem fog örülni

Közel 1 milliárdért vesz a honvédség ejtőernyőket - nem is akárkitől
Botrány: Eladósodott a sztárok egykori ügyvédje, tízmilliós meg nem fizetett adót követel tőle a NAV
Döbbenet: Robbanásszerű fényjelenség rázta meg Győrt éjszaka - megoldódott a rejtély

Biztonsági ember pofozott meg egy fotóst a Hungaroringen - a videó mindent rögzített
Az ész megáll: Magyarországra költözésre buzdít egy orosz hirdetés
Szijjártó: Senkise játsszon velünk, mert baj lesz!

Érdemes felkészülni! Egyes élelmiszerek eltűnhetnek a boltok polcairól
Megduplázza Orbán Viktor a hit- és erkölcstanoktatásra költhető pénzt
Nemzetközi botrány: Nem kapott frekvenciát Szerbiában a TV2

De sokan beugrottak: 25 millió forintot kell visszafizetnie annak, aki nem teljesíti a babaváró hitel feltételeit
Kezdhetnek aggódni a magyarok a rezsinövelés miatt: Közeleg az ezerforintos gázár
Na neee - Pofátlan magyarázattal állt elő Orbán embere, miért nem fújják le a méregdrága állami tűzijátékot

Szociális válsághelyzet Magyarországon - eljött amitől féltünk
Állítólag meghamisította Gyurcsány Ferenc mondandóját egy ellenzéki lap, Vágó István kiakadt az etikátlanságon
Keményen nekiment Orbánnak a világ egyik legelismertebb embere

Itt a vége: nem akárkik akarják Orbán lemondását - több mint százan...
Mégis megindulnak a zsaruk? - Több mint 13 ezer rendvédelmi dolgozó kimaradt a fizetésemelésből
Orbán meghátrál: Akkora volt a tiltakozás, hogy mégsem emelik a politikusok fizetését

Ez még hiányzott: Pont akkor piszkálták meg a hatósági árat, amikor durván drágul a benzin
Újabb ellenségek jelentek meg: Három emberi jogi szerződést is megsértett Orbán a náci beszéddel az EB-elnök szerint
Kiderítették: Alaposan kimaxolta a luxus-életérzést Bécsben Orbán Viktor - ezt látnod kell

Nagy a baj: Be kell zárni az összes szociális intézményt, ha Orbánék nem tesznek sürgősen valamit
Összeomlik a NER? - Leszerepeltek: Pofára estek Mészáros Lőrincék Szerbiában
Óriási a sugdolózás: Valami történt Orbánnal a szociológus szerint, nem véletlenül most ment szabadságra?

Nagyon ciki: Hirtelen eltűnt Orbán neve a szuperkonferencia programjából
Név szerint említik a magyarokat - Négy magyar neve is előkerült az offshore vagyona miatt
8 milliárd forint pihen a cég bankszámláján - Teljesen felszívódik a cég, amely közvetlenül részt vett a kínai vakci*nabizniszben

Olyan videó került elő ami eddig sehol nem volt látható .... Fidesz rajongók még mindig...
Ú de kínos: Szijjártó Péternek mindössze egy napra elég gázt sikerült kialkudnia Moszkvában
Elárulták, mi lesz a következő kormány legnagyobb kihívása - ez vár ránk

Tömegesen állnak sorban a nyári ételosztásokon Magyarország több városában - soha nem látott beszámoló
Dohánymutyi: óriási változás a Nemzeti Dohányboltoknál
Az éhezés jelképe lett a magyar kisfiú világhírű fotója

Komoly döntést hozott az Aldi: ez minden vásárlót érint
Elképesztő: a háttérben minden évben többmilliárdos vagyont örököl az állam
A legek csatája: Schobert Norbi visszaszólt Bíró Icának - botrány

Nem akármilyen nemzetiségű gyár épül Debrecenben háromezer milliárd forintból
Gusztustalan módon sértegette az erdőirtás ellen tüntetőket Orbán...
Óriási a baj: Negatívra rontotta Magyarország kilátásait a világ legnagyobb hitelminősítője

Történelmi esemény: Feljelentették és beidézik Orbán Viktort a tusványosi beszédében tett rasszista kijelentései miatt
Bejelentették: nem akármi állt le a Magyar Autóklubnál
Lesújtó: A magyarok egyre inkább arra számítanak, hogy csak 70 évesen mehetnek nyugdíjba

Novák Katalin imádkozni kezdett - nem akármi miatt kezdett buzgó imádságba, ezt látnod kell
Tarvágás: Az agrárminiszter úgy tudja, a tűzifarendelet nem veszélyezteti a magyar erdőket
Ilyen nincs: ha meglátod ki bulizott Tiborcz István turai luxuskastélyában.... világsztár...